Versenyek 2024-2025

Térségi matematikaverseny

Városi és térségi matematikaverseny

A korábbi évekhez hasonlóan, az idén is iskolánkban került megrendezésre a Városi és térségi matematikaverseny a 2-3-4. évfolyamos kisdiákok számára. A térség általános iskoláiból osztályonként 3-3 tanuló nevezhetett. Intézményünket az iskolai fordulón legsikeresebben szereplő 9-9 kisdiák képviselhette évfolyamonként. Szomorúan tapasztaltuk, hogy az idén kevesebb nevezés érkezett. Az 50 résztvevő hónapok óta kitartóan készült e megmérettetésre, amely a sok-sok egyéb elfoglaltság mellett bizonyára igen fárasztó volt. A lelkes kis versenyzők ugyanakkor a felkészülés során sok-sok új ismerettel gazdagodhattak, fejleszthették logikai készségüket, megtapasztalhatták a matematika tantárgy szépségeit. A versenyen a feladatokat 60 percen át oldhatták meg a tanulók, majd a feladatlapok javítását követően kiderülhetett, hogy városunk és térségünk legjobbjai közül kik a legeslegjobbak.

A május 5-i eredményhirdetésen évfolyamonként az első 6 legjobb teljesítményt nyújtó tanulót díjaztuk, akik oklevelet és könyvjutalmat vehettek át munkájuk elismeréséül.

Büszkék vagyunk diákjainkra, hogy méltón képviselték iskolánkat és szép sikereket értek el.

Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő pedagógusoknak!

Eredmények:

2. évfolyam:

​​1. Somogyi Gábor Márk Kálvin Téri Református Általános Iskola Domokosné Viszmeg Márta
2. Gera Dominik Bendegúz Kálvin Téri Református Általános Iskola Domokosné Viszmeg Márta
3. Kardos Emma Fruzsina Kálvin Téri Református Általános Iskola Domokosné Viszmeg Márta
4. Ocskó Kristóf Kálvin Téri Református Általános Iskola Ratkainé Molnár Zsuzsanna
5. Ménesi Zalán Kálvin Téri Református Általános Iskola Kincsesné Hermann Mónika
6. Oláh Martin Kálvin Téri Református Általános Iskola Domokosné Viszmeg Márta

 

3. évfolyam:

1. Kovács Viola Kálvin Téri Református Általános Iskola Binecz Andrea
2. Csengeri Attila Kálvin Téri Református Általános Iskola Binecz Andrea
3. Lovászi Fruzsina Lora Kálvin Téri Református Általános Iskola Binecz Andrea
3. Biró Emma Kálvin Téri Református Általános Iskola Binecz Andrea
4. Oriskó Janka Kálvin Téri Református Általános Iskola Csaláné Oláh Edit
5. Paul Gabriella Kálvin Téri Református Általános Iskola Kalapis Anita

 

4. évfolyam:

1. Szabados Lotti Bíborka Kálvin Téri Református Általános Iskola Pappné Lencsés Andrea
2. Farkas Mirjam Kálvin Téri Református Általános Iskola Barócziné Haluszka Zsuzsanna
3. Nagy-Molnár Ziva Kálvin Téri Református Általános Iskola Barócziné Haluszka Zsuzsanna
3. Szabó Lilla Kálvin Téri Református Általános Iskola Pappné Lencsés Andrea
4. Krátky Péter Kálvin Téri Református Általános Iskola Petróczy Mihályné
5. Jancsik Jelena Kálvin Téri Református Általános Iskola Pappné Lencsés Andrea

 

Mindhárom évfolyamon a legeredményesebb 5-5 tanuló képviselheti majd térségünket a megyei versenyeken. Bízunk benne, hogy további szép sikereket érnek majd el!

 

​​