„Ne szóljon Igéd hiába!"
XXIV. Országos Bibliai Történetmondó Verseny és rajzpályázat
Az iskolai forduló után, május 9-én, pénteken Gyulán jártak tanulóink a XXIV. Országos Bibliai Történetmondó Versenyen.
A megmérettetést a Magvető Református Általános Iskola szervezi már több, mint húsz éve. Az idén az ország 24 iskolájából több mint száz versenyző érkezett, akik a nyitó áhítat után évfolyamonként mondták el az ó- és újszövetségi igeszakaszokat.
A Magyarországi Református Egyházban a 2025-ös év az ifjúság szolgálatának éve. Ennek jegyében hirdették meg a versenyt, melynek központi témája: „Ifjúság a Bibliában". A versenyszervezők olyan történeteket jelöltek ki, ahol gyermekek és fiatalok meghatározó szerepet töltenek be Isten tervében.
Reméljük, hogy gyermekeink hitükben megerősödve növekedtek kitartó felkészülésük során.
A verseny után a zsűri a következő eredményeket hirdette ki:
Siska Viktória 1.b – 6. hely
Somogyi Gábor Márk 2.a – 1. hely
Vizi Viola 4.b – 4. hely
Galamb Lilla 7.m – 3. hely
A bibliai történetekhez kapcsolódó rajzpályázaton is szép eredmények születtek:
Timár Eszter 2.b – 3. hely
Jesity Szvetlána 4.c – 1. hely
Széll Boróka Gizella 5.c – 1. hely
Szűcs Jázmin 7.m – 1. hely
Márkus Regina 8.a – 2. hely
SDG! Gratulálunk!
Felkészítő tanárok: Kondrát Márta, Mák Edit, Venkné Gecsei Krisztina