ZRÍNYI ILONA MATEMATIKAVERSENY
Az idei XXXV. Zrínyi Ilona Matematikaversenyre az előző évekhez hasonlóan most is nagyon sokan neveztek be, a versenyzők létszáma meghaladta a 49000 főt, akik közül megközelítőleg 10000 határon túli tanuló volt.
Iskolánkból minden évfolyam (2-8.) képviseltette magát, így az általános iskolai kategóriában összesen 71 tanulónk versenyzett. Az első iskolai forduló eredményi alapján 46-an vehettek részt a február 16-án megrendezett vármegyei döntőben. A vármegyei döntő megírására több helyszínt kértek fel a szervezők, iskolánk idén is bekerült a megye azon 8 intézménye közé, amelyek segíthettek a színvonalas verseny megrendezésében.
A vármegyei eredményhirdetésre minden évfolyamról a 15 legjobban teljesítő diákot hívták meg, akik közül az első helyezettek lehetőséget kaptak, hogy részt vegyenek a Kecskeméten megrendezésre kerülő 3 napos döntőn, április 12-14 között.
Szegeden a SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolában március 8-án rendezték meg az ünnepélyes vármegyei eredményhirdetést, ahol iskolánk 5 tanulóját Busa Grétát (5. m), Szabó Larát (6. m), Venczel Zsófiát (6. m), Kőszegi Dávidot (6. m), Gönczi Botondot (8. m), valamint felkészítő tanárát dr. Geráné Góg Ildikót díjazták.
A következő helyezések születtek:
5. osztályosok mezőnyében:
14. Busa Gréta (5. m)
Felkészítő tanár: Pásztor Attila
6. osztályosok mezőnyében:
11. Szabó Lara (6. m)
12. Venczel Zsófia (6. m)
15. Kőszegi Dávid (6. m)
Csapatban: Szabó Lara, Venczel Zsófia, Kőszegi Dávid 4. helyezett
Felkészítő tanár: Beinschroth Gábor
8. osztályosok mezőnyében:
1. Gönczi Botond (7. m)
Felkészítő tanár: Dr. Geráné Góg Ildikó
Iskolák mezőnyében:
A tanulók eredményei alapján a Kálvin Téri Református Általános Iskola 6. helyen végzett a vármegyében.
Gönczi Botond 8.m osztályos tanuló meghívást kapott a 2024. április 12-14 között megrendezésre kerülő országos döntőre.
Felkészítő tanár: Dr. Geráné Góg Ildikó
Gratulálunk a kiemelkedő teljesítményekhez! További sok sikert kívánunk az országos megmérettetésre!
A felső képen balról jobbra: Kőszegi Dávid, Busa Gréta, Szabó Lara, Gönczi Botond (Venczel Zsófia egyéb versenyelfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az eredményhirdetésen.)
Az alsó képen balról jobbra: dr. Geráné Góg Ildikó, Gönczi Botond